Fontos volt a következő este, mivel most először lehettem szabadon vele, úgy, hogy nem szorít az idő, és nem kell attól tartani, hogy valaki meglep minket. Jobban mondva, azzal mindig számolni kellett, de nekem mindenre volt egy tervem. Fel voltam készülve. Már csak az kellett volna, hogy kijöjjön. Fél tíz volt és még mindig semmi. Ott dekkoltam a kerítés túloldalán, kicsit sétálgatva, hogy nehogy feltűnő legyek. Szerencsére nagyon sötét volt, mivel a hatalmas tölgyfák felfogták a világítást. És ráadásul elég csendes környékről volt szó, így minden adott volt, hogy közelebb jussak célomhoz. Amikor tíz óra lett, még mindig sehol nem volt. Meghallottam azonban egy kis motoszkálást az udvarról, lépteket, kis hangokat. Semmit nem láttam, nemcsak a sötét miatt, hanem a kerítés sem engedte. A faház közel volt hozzá, ezért egy gallyal be tudtam nyúlni egy résen, és hármat kopogtattam vele a fészer oldalán. Semmi válasz, sőt, a nesz is megszűnt. Vártam és újból ráböktem hármat. Ekkor valaki a túloldalról megismételte a kopogásom. Ő volt az. Legalábbis reméltem, mást nem tehettem.
Eldobtam a gallyat és már bent is voltam az udvaron. Ilyesmi akadályok átmászása nem jelentett gondot. Láttam, hogy az épület portáján világosság van, az éjszakai ügyeletes miatt. Messzebbre volt tőlünk, így csak annyi volt a dolgom, hogy csöndben maradunk. Kobold a házikó mellett guggolt, és csak közelről tudtam kivenni, hogy valóban ő az. A fészer zárva volt, de könnyen ki tudtam feszíteni az instabil ajtót. Ez lett a mi menedékházunk. Behúztam magam után, miközben mutattam neki, hogy csak csöndben. Odabent elővettem egy zseblámpát, vigyázva, hogy fény ne szűrődjön ki. Kobold leült egy ládára, én pedig odaadtam neki egy kulcsos könyvborítót. Nagyon megörült, majdnem elkiáltotta magát, amitől a frászt hozta rám.
-Csitt! Nem szabad, hogy meghalljanak, különben elveszik tőled. Ezt akarod?
Megrázta a fejét. Én megmutattam neki, hogy ebbe a bőrtokba bele tudja tenni a naplóját, és kulccsal le is tudja zárni. Így már duplán védve van a titka. Elkezdte nézegetni, én pedig kérdezgettem halkan, hogy hogyan tudott kijönni.
-Nem láttak meg...
-És ha meglátnak, mikor mész vissza? Akkor mit mondasz?
-Nem tu-dom...
-Figyelj, én kitaláltam valamit. Mondd azt, hogy egy kiscicát figyeltél, ami mindig előjön este.
-Kis-cica...
-Igen. Hiányzik az egyik szeme, ezért aggódtál érte.
Döbbenten hallgatta, amit mondok.
-Meg tudod csinálni?
-A félszemű cica!
-Igen, a félszemű cica.
-Ott van kint...
-Csak elbújt. Tehát mit mondasz, ha megkérdezik mit csináltál kint?
-Kiscicát simo-gattam...
-És kivel találkoztál?
-Ve-led...
-Nem! Én adtam oda a kulcsos könyvet. Ha megmondod, hogy velem voltál, elveszik tőled. Ezt akarod?
Megrázta a fejét.
-Tehát ha megkérdezik, hogy találkoztál-e valakivel, mit felelsz?
-Azt, hogy nem...
-Jól van.
Persze nem tudhattam, hogy nem-e lebuktat engem. Megvolt a kockázat. Mégis bíztam benne, mást nem tehettem. Ügyesen kilopózott, ami azt jelentette, hogy felkeltettem a figyelmét. Már csak a bizalmát kellett elnyernem. Az nagyon nagyon nehezen ment. Sosem tudtam vele sokáig együtt lenni. És a gyanút sem akartam magamra terelni, ezért lassan közeledtem a célkitűzés felé. A Vaslady bizalma és a nevelőké is fontos volt számomra. Folyton járt az agyam, hogy miképp tudnék gyorsabban célt érni. Mit hogyan csináljak. Nem kevés szervezésembe került. Az este után másnap még visszamentem. A szobájában volt délután, közben már azt is tudtam mikor van tanulási idő. Mondtam, hogy nem sokáig maradok, csak kicsit beszélgetek vele. Az "őrség" mikor magunkra hagyott, akkor beletettem a naplóját a kulcsos borítóba. Pont belepasszolt. Kobold lezárta, nagy figyelmet szentelve a dolognak. Amikor végeztünk, eldugtuk az ál könyvbe az egészet.
-Hová rejted a kulcsot?
-Ti-tok...
-Rendben. De úgy rejtsd el, hogy meg ne találja valaki.
-Nem ta-lál-ja...
-Nagyon ügyes voltál az este, ezért hoztam neked valamit.
A kezébe adtam egy csomag gumicukrot. Nem örült meg neki, közömbösen nézegette.
-Talán nem szereted?
-Bé-ka...
-Ezek macik.
-Bé-ka...
Ebből rájöttem, hogy a gumibékát kell legközelebb hoznom. A szabadságom közben letelt, így félbe kellett hagynom, amit elkezdtem.
Amikor visszamentem első napon, az igazgató reggel a kávéját itta, mint máskor is. Ilyenkor tudtunk csak zavartalanul beszélgetni, mert napközben nemigen volt rá idő. Hatalmas önuralom kellett, hogy semmit ne vegyen észre rajtam. És persze elbízni se akartam magamat. Még nem értem célt, csupán elindultam az úton. Örömmel vágtam volna a fejéhez, hogy mit sikerült elérnem a pár nap alatt, de tűrtőztetnem kellett magamat.
-Jól telt a szabid?
-Ó igen.
-Merre jártál?
-A volt barátnőmet látogattam meg.
-Nocsak. Újból kezditek?
-Szó sincs ilyesmiről. Csak barátok maradtunk, és megígértem neki, hogy nem hagyom magára.
-Milyen rendes is vagy te valójában!
-Itt minden rendben volt?
-Csak a szokásos. De a barátnődről eszembe jutott valami... Méghozzá az ígéreted - felelte széles mosollyal az arcán.
-Nem felejtettem el én se.
-Akkor este munka után találkozunk. Várj meg az üzem előtt, és kibeszéljük magunkat.
Nem volt mit tennem. Egyébként nekem is jól esett, hogy valaki olyannal beszélhettem erről, aki szintén kompetens a témában.
Végül nem egy este lett a dologból. Ezután rendszeresen összejártunk, és meséltem neki a tapasztalataimról. Eleinte érdeklődve hallgatta, aztán neki is megeredt a nyelve. Nem tudhattam, mikor hozza szóba Koboldot. Nem kellett sokat várnom rá. Persze nem mondta ki, de én tudtam, hogy róla beszélt. Felismertem a naplóból a szituációt.
-Ővele bármit megtehettem.
-Ő volt a kedvenc partnered?
-Mondjuk. Mindenben benne volt. Sokszor el is veszítettem a fejem, és durvábban végződtek a dolgok, mint ahogy terveztem. Egyszer még az ujja is eltört.
-Gondolom felnőtt, mazochista embernek ez nem olyan probléma.
-Na igen, de nem attól tartottam... hanem hogy többé nem jön vissza.
Kezdett egyre több minden világossá válni. Eddig például úgy hittem, nem ővele volt Kobold, mikor eltört az ujja. Tévedtem, megesik. Jó lett volna mindent pontosan tudni, hogy mikor kivel volt. Ezek szerint több szadó partnere is akadt a fiúnak, de a főnökömről írt a legtöbbet. Megtudtam azt is, hogy a felesége csak ritkán enged neki ezt-azt. Mint nekem a volt barátnőm. Egyébként, hogy eltereljem magamról a gyanút, pont az exemet hoztam fel neki. Azt lódítottam, hogy még szexelni összejárunk, mert mást nem találtam, aki elfogadná a módszereimet.
Közben persze Koboldot is tereltem magam felé. A Vaslady teljesen nyájas lett velem. A nők és az ő ítélőképességük. Csak azért, mert ingben és nyakkendőben voltam, hoztam pár vackot a kölyköknek, és biztosítottam róla, hogy nem szoktam alkoholt inni, máris nem látta a fától az erdőt. Kobold bizalmát lassabban nyertem el, mint amire számítottam. A gumibékáról eszembe jutott a plüss béka, így azt is vittem neki. Annak megörült. Nagyon óvatosan közeledtem felé. Sikerült egyik alkalommal megtapasztalnom, hogy mennyire hajlik hátra a keze. Elégedett voltam. Ha hozzáértem véletlenül (ami egyre gyakrabban fordult elő), sosem hátrált meg, de érdeklődést sem mutatott. Egyik nap bevittem neki a tollasütőt. Azt, amit megörökített rajzon, szokványosnak nem mondható szituációban. Felismerte. Ez fontos pillanat volt, mert a reagálására kíváncsi voltam. Lassan végighúztam a gerincén az ütő nyelét, le egészen a fenekéig. Kuncogni kezdett és elugrott. Otthon sokat töprengtem, hogy mikor jön már el az alkalmas idő. Ennyi áldozat, kitartás és szervezkedés után úgy éreztem, hogy megérdemlem, ami jár nekem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT