__________________
 
8.
Azonban hiába vártam éjfélig. Nem jött ki. Persze nem adtam fel a dolgot. Soha nem adtam fel semmit, nem volt szokásom. A procedúra miatt azonban ki kellett találnom valamit, hogy könnyebben a közelébe juthassak. A lakásotthon vezetőnője nem egy könnyen meggyőzhető típusnak tűnt, ezért cselekedtem. Felkerestem Kobold anyját, aki az ország másik végéből kicsit közelebbre jött, mivel lett egy új élettársa. A város, ahol laktak nem volt túl messze Kobold tartózkodási helyétől. Persze így is ráment az egész napom, mire elutaztam és meggyőztem, hogy beszéljen az intézmény vezetőjével, hogy engedjenek a fia közelébe. (Némi pénzzel sikerült, ennyit elárulok, de a részletek nem fontosak.)
 
Aztán irány haza, ahol anyámat kellett rávennem a segítségre. A lelkére hatva végül ő is támogatott az ügyben, hogy néha meglátogassam szegény Koboldot. Két nap múlva tehát újból megjelentem anyámmal az oldalamon a lakásotthonban. Az általam csak Vasladynek becézett igazgatónő merev arccal nézett engem és anyámat felváltva. 
-Tehát Önök a kisfiú egykori szomszédai, ha jól értem.
-Így van - bólintottam.
-És az elmondása alapján mindig is szívén viselte a fiú sorsát, habár még eddig sohasem láttam, hogy látogatóba jött volna.
-A munkám miatt nem volt rá lehetőségem. 
-A fiam csak aggódik a fiúért, ezért szeretné meglátogatni - szólt közbe anyám. Ezalatt én elővettem a táskámból egy focilabdát, két könyvet meg egy rejtvényfüzetet. 
-Ezeket neki hozta...? - kérdezte a Vaslady bizalmatlanul.
-Igen. Ajándékba.
-A fiam nagyon jószívű - tette hozzá anyám.
Még körülbelül fél óráig vallatott minket az igazgatónő, engem továbbra is gyanúsan méregetve. Anyám ezután elindult Koboldhoz az egyik nevelő társaságában. Én kihasználva az alkalmat, kihívtam a Vasladyt a kocsihoz. Ott megmutattam neki, hogy több játékot is hoztam még, gondolva a többi gyerekre. A nő lassan kezdett el felengedni. 
 
-Tudja, van itt valami, amit nem akartam az édesanyjának elmondani. Önnek sem, de ha valóban segíteni szeretne a fiúnak, akkor talán jobb ha tud róla.
-Hallgatom.
-A fiúval kapcsolatban azért vagyunk ilyen elővigyázatosak, mert... nos azért... - kereste a szavakat a Vaslady - ... szóval egyszer kiment innen. Egy rokona jött érte. És másnapra a kisfiú tele volt sérülésekkel. Azt mondta, hogy leesett a lépcsőn.
-Valóban?
-Igen. Csakhogy én hosszú évek óta foglalkozom bántalmazást elszenvedő gyerekekkel. Felismerem az ütéseket.
"Ekkora marhát, mint a főnököm! Minden amatőr szadista tudja, hogy nem látható helyen kell sérülést okozni."
-Figyel rám?
-Hogyne - feleltem.
-Tehát a fiú azóta se árulta el, mi történt vele. Én viszont biztosra veszem, hogy bántották. Viszont úgy látom, Ön nagyon segítőkész, és valóban törődik a gyermekkel.
-Jól látja. És tudom, hogy bizalmatlan velem, főleg, hogy rokoni kapcsolatban nem állok a fiúval. De amint tapasztalhatta, sokszor egy rokonban sem lehet megbízni. Én állítom, hogy jobban ismerem őt, mint a közeli hozzátartozói.
-Igazán?
-Igen. Évekig  voltam a barátja.
-Sohasem beszélt Önről.
-Miért, másról beszélt?
-Ebben igaza van... Másról sem.
-Na látja.
Közben elindultunk visszafelé, miközben pár kolléga segített bevinni a játékokat. Nem szép dolog hazudni, tudom. Mindig is egyenes ember voltam. Azonban most választanom kellett: vagy az őszinteség, vagy pedig a boldogságom, mely jelen esetben egyet jelentett vágyaim kiélésével.
 
Ahogy kipakolták a labdákat, ping pong ütőket, egyebeket, a Vaslady egyre inkább kezdett a bizalmába fogadni. Már egy halovány mosolyt is megeresztett felém. Közben anyám is visszajött, aki szintén jó hatással volt az igazgatónőre. Folyton dicsért engem, és előadta amit kértem tőle. Egy dolog volt hátra. A legnehezebb. Mégpedig, hogy Kobold szeretne-e velem találkozni. Mert ha ő azt mondja, hogy nem akar látogatóként fogadni, akkor itt vége mindennek. Jól tudtam ezt, ezért azzal az indokkal, hogy személyesen adnám oda kis barátomnak az ajándékait, megkértem a Vasladyt, hogy valaki kísérjen a szobájához. Anyám közben szóval tartotta, így jól alakultak a dolgaim. Kobold szobája az épület hátsó részében volt. Egy félszintes lépcsőn kellett felmenni, ahol egy nem túl nagy helyiségből nyílott négy ajtó. Az egyik vezetett a fiúhoz. Beléptünk. Kobold az ablak előtti asztalánál ült, mint megtudtam házifeladatot csinált. Hátrafordult a székében és figyelni kezdett, miközben a nevelő magyarázott neki. Nem vette le rólam a szemét, nem is pislogott. Odaléptem hozzá és megmutattam neki miket hoztam. A kísérőm végig strázsált a szobában, végül nagy nehezen kiment. Alig maradt időm. 
 
Legszívesebben fojtogatni kezdtem volna Koboldot, amiért nem jött ki a megbeszélt helyre. De nem tettem. A rejtvényfüzet nagyon tetszett neki. Könnyű feladatok voltak benne, mint hogy: karikázd be, melyik nem való a sorba -> alma, körte, citrom, banán, kecske. Szóval ilyesmik. 
-Hol van a naplód?
-Ne-nem tudom.
-Biztos itt van valahol. Hová tetted?
Mivel nem felelt, hanem a rejtvényekbe mélyedt bele, ezért kihúzgáltam a fiókokat az asztalból. Az egyikben ott lapult.
-Ide nem rakhatod. El kell rejtened.
Ekkor felnézett rám.
-Elrej-teni...
-Igen. 
-Hoztál kul-csot hoz-zá...
-Nem. Viszont mutatok valamit. Ahová el tudod dugni.
Ekkor elővettem az egyik könyvet, amit ajándékba hoztam neki. Ez valójában nem egy könyv volt, csak úgy nézett ki. Egy doboz volt, levehető fedőlappal. Amikor megmutattam neki, még nagyobbra nyitotta a szemeit.
-Látod? Ide berakhatod a naplót. A fedelet rátesszük és felrakjuk a polcra a dobozt, a többi könyv mellé. Így biztos, hogy nem fogják ellopni tőled.
-Onnan is el tud-ják...
-Csak ha valaki alaposan megnézegetné a könyveket a polcról, akkor venné észre a trükköt. Ugyan ki olvasgatná ezeket itt? Ráadásul ezek mind mesekönyvek, nem is regények. Messziről senki nem ismeri fel, hogy ez nem is könyv.
Kobold figyelte, amint elrejtem a naplóját.
-Legközelebb hozok hozzá kulcsot. Rendben?
Nagyot bólintott.
-Ez a mi titkunk. Ne beszélj erről senkinek. 
-Ti-tok...
-Így van. Viszont csak úgy tudom behozni a kulcsot, ha beleegyezel a látogatásomba...
Ahogy ezt kimondtam, nyílt az ajtó. A Vaslady volt az. Nem akartam túlzásba vinni semmit, így elköszöntem, és anyámmal elindultunk hazafelé. A kocsiban végig arról beszélt, hogy milyen áldott jó szívem van, hogy nem hagyom magára ezt a kis szerencsétlent. Ha tudta volna az igazat... Amikor felvetettem neki az ötletemet, még tiltakozott. Nem akarta, hogy foglalkozzak Kobolddal. Aztán ügyesen meggyőztem őt, felhoztam amit csak tudtam, és végül már jobban örült annak, hogy látogatni fogom a fiút, mint én.
 
Szóval nem volt egyszerű a dolog, hogy a közelébe jussak, de a lényeg, hogy sikerrel jártam. Másnap már mentem is be első önálló látogatásomra. Persze most is kíséretet kaptam, de szerencsére megint volt pár perc, amikor kettesben tudtunk maradni. Az udvaron ténfergett, mikor odaértem, jobb lett volna most is a szobájába menni. Nem örült meg nekem, nem is vártam ilyesmit. A titkunkról nem szólt a nevelő jelenlétében, elégedett voltam. A kulcsot kereste rajtam továbbra is. Úgy tűnt, ez a mániája. Amikor kicsit egyedül maradtunk, váratlanul odalépett és megállt előttem. A mellkasomig ért, mivel nem volt valami magas. Én meg jóval az átlag fölötti magassággal rendelkezem. Felemelte a kezét és az egyik ujjával hozzáért az arcomhoz.
-Szúr! - kapta el.
"Naná, hogy szúr. Napok óta miattad rohangálok, akkor borotválkoztam utoljára, mikor elindultam először a naplóval."
-Tetszik?
Nem felelt, de újból megérintette a borostám. Vihogni kezdett.
-Holnap este visszajövök, és elhozom a kulcsot.
-Jaj de jó!
-De mivel ez csak a mi titkunk, ezért azt kérem, hogy gyere ki a faházhoz.
Bólogatni kezdett.
-De ne úgy, mint legutóbb! Kopogj hármat, ha ott leszel. Rendben?
Nagyokat bólintva rázta a fejét. Ezután már nem tudtam vele kettesben maradni, de ott volt a remény a holnapi napra. Valamiért eszembe jutott, hogy az igazgatót eddig sosem láttam szőrösen. Mindig frissen volt borotválkozva. Ezek szerint ő nem szúr.   
 
__________________
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre