__________________
 
6.
Miután levittem az iratot, amit kért, az igazgató elutazott valahová az üzemvezetővel. Nem sokkal később letelt a munkaidőm és már a szobámban nézegettem Koboldot. Fényképen. Persze hogy nem tettem vissza a fiókba a papírok közé, hülye lettem volna. Úgy véltem, a főnök nem fogja nekem szóvá tenni. Annyira nem volt tökös. Tehát mégsem minden kitaláció a naplóban? Képen sokkal jobb volt néznem a fiút. Már egyáltalán nem tűnt távolinak. Másnap reggel leparkoltam az üzem előtt. Mielőtt beindultam volna, elgondolkozva felnéztem. A hatalmas tartályok teljesen elfoglalták az eget. Minden nap láttam őket, mégsem esett le. Ezek nem is tartályok, hasított ekkor belém a felismerés. Ezek silótornyok...! Megcsóváltam a fejem és mosolyogni kezdtem. A torony nem hagyományos torony volt a naplóból. Hanem ez a hely. Erről beszélt benne Kobold. Olyan eufória kerített a hatalmába, melyet nagyon rég nem éreztem. Hát minden igaz, amit a fiú leírt! Megtörténtek vele a dolgok. Méghozzá itt. Méghozzá az én főnökömmel. A kiállása és természete alapján most már ráismertem és felismertem. Kétség sem férhet hozzá. Ő volt Kobold állandó szeretője huzamosabb ideig, azaz a toronyőr.
 
Megrészegülve sétáltam fel a lépcsőn, az irodájába, közben alig bírtam magammal. Az én másik felem tehát kapható mindenre, amiket kiírt magából. Ez volt boldogságom fő oka. Így már mégis másabb volt a szitu, hogy nem csak ábrándokról van szó. Az igazgatóval meg nem elég, hogy rokonlelkek vagyunk, de túlságosan is közel állunk egymáshoz. Izgatottan nyitottam be. A kávéját kortyolta, mint mindig. Percre pontosan minden reggel ekkor érkeztem, és ő mindig ilyenkor itta a kávéját.
-Jó reggelt.
-Jó reggelt - felelte, miközben figyelni kezdett.
Szótlanul álltam ezután előtte, ő pedig szótlanul fürkészett a székéből. Boldogságomat alig tudtam leplezni. Zakatolni kezdett az agyam, eszembe jutottak a torony helyszínei, ahol ők ketten együtt voltak. Ezeket ma még fel kell térképeznem. Látnom kell a szememmel, amiről eddig csak olvastam. Halványan elmosolyodtam, nem bírtam tovább.
-Jókedvűnek tűnsz ma reggel.
-Igen. Kipihentem magamat.
-Akkor lássunk neki.
Ezen a napon alig tudtam koncentrálni. Átküldött a másik városba üzletet bonyolítani. Délutánra értem vissza. Nem mentem fel hozzá, hanem elindultam a silótornyokhoz. Mindent bejártam, és minden helyszínt megtaláltam. A kínzókamrát is. Lelkesen bóklászoltam, mikor megjelent az igazgató. Nem akartam tovább leplezni magamat. Szívem szerint elmondtam volna neki mindent. Így mikor megkérdezte, hogy mit csinálok itt, mondtam hogy alkalmas helyet keresek.
-Minek?
-Titkos viszonynak.
 
Ezen láthatóan teljesen ledöbbent. Most először éreztem rajta zavart. Nocsak, ennyi volt a magabiztosságod, gondoltam magamban cinikusan. Éreztem, hogy fölé kerekedtem.
-Miről... miről beszélsz? 
-Semmiről. Csak gondolkodtam, hogy itt aztán nyugodtan lehetne kiabálni, ha arra kerülne a sor. Miután mindenki hazamegy, persze.
Megint összezavarodott. 
-Kiabálni? Minek akarsz kiabálni?
-Nem magamra gondoltam - mosolyodtam el. 
A fölényemet ő is megérezte, mert munkára terelte a szót. Napokig tettem neki a célzásokat, míg rájöttem valamire. Hogy mennyire idióta voltam. Mégpedig azért, mert ő egyértelműen azt akarta, hogy megtaláljam Kobold képét. Egy ilyen precíz ember, mint az igazgató, elképzelhetetlen, hogy csak úgy otthagy a fiókjában egy fotót, mely pedofil és perverz hajlamaira bizonyíték lehet.
 
Otthon is újra és újra átgondoltam, és erre a következtetésre jutottam. Akarta, hogy megtaláljam. A tudomásomra akarta hozni. Most mit tegyek? Én meg hozzam a tudomására, hogy mindenről tudok, ami köztük történt? Hiába voltam én fölényben, igazából ő volt a győztes. Ő élvezte ki Koboldot, nekem meg csak az ábrándozás jutott, és az, hogy elolvashattam minden kalandot. Mikor erre rádöbbentem, alábbhagyott a jókedvem. A munkahelyen vártam, hogy mikor hozza föl a dolgot a főnök, de nem tette. Annyira elment ezzel az egész hét, hogy fáziskésében voltam egy másik nagy felfedezéssel. Ha ezek szerint minden igaz, akkor meg kellene keresnem a fiút. Jogom van hozzá, hogy boldog legyek és végre átéljem azt az orgazmust, amire vágyok. Harc kezdődött bennem. A józan eszem és a vágyaim harcoltak. Bűntudatom azóta megvolt, hogy először beleolvastam a naplóba. És ha ez nem lenne elég, akkor épp arra készülök, hogy elcsábítsak egy gyereket, mert ha jól számolom még nem lehet több 16-nál. És megkínozzam, nem mellesleg. Közben össze is rándult a gyomrom, mikor erre gondoltam. Vajon hányan használták már őt ki azóta? 
 
Amikor ezek a gondolatok összértek bennem, visszavettem a régi arckifejezésem. Az igazgató észrevette. Még hogy nem empatikusak a szadisták! Körüljárt engem, mintha csak a megfelelő támadásra várna. Én nyugodtan szemléltem őt. Nekem óriási fegyverem volt mindig is a higgadtságom. Főleg akkor jött elő, ha a másik pánikolt.
-Szépen dolgoztál ebben a hónapban is - kezdte a mondókáját, miközben le nem vette rólam a szemét. 
-Köszönöm. 
-Ma elég kimerültnek tűntél. Nem akarsz elmenni pár nap szabira?
-Ó nem. Inkább arra gondoltam, hogy felfrissülnék.
-Igazán?
-Lemegyek este az edzőterembe. Nem akarsz te is jönni?
Ekkor abbahagyta a sétálást. Méregetni kezdett, én tudtam, hogy jelentős pillanat ez a mostani.
-Miért is ne. Jól fog esni egy kis harc.
Én hamarabb érkeztem, és a két kiszemeltemmel edzegettem kicsit. Az igazgató későn jött, szándékosan. Nem akart közönséget. Én sem. Amikor már mindenki hazament, és csak mi ketten maradtunk, finoman belekezdtünk egy menetbe. A kor a javamra vált, fürgébb és gyorsabb voltam nála, de nagyon jó kondiban volt ő is.
-Nem akarod visszaadni? - kérdezte, mikor kitért egy ütésem elől.
-Micsodát?
-Amit elvittél az irodámból - felelte egyenesen. Nem volt több mellébeszélés.
-Az a tiéd volt?
-Igen, a tulajdonom.
"Tulajdon?? Haha! Majd meglátjuk."
-Talált tárgy. Onnan kezdve azé, aki előbb megtalálta.
 
Ekkor lihegve megállt és pihentetésül nyújtani kezdett. Én is ugyanezt tettem.
-A fiókomban találtad.
-A földön volt.
-A földön??
-Nem. De lehetett volna ott is. Mondjuk, ha valaki kirántja a mappát, az meg azonnal kiesik belőle.
-A lényeg, hogy kérem vissza. 
-Rendben, de csak egy feltétellel. 
-Feltételt szabsz nekem? - kérdezte ingerülten.
-Igen. Mutass még képet róla. 
Ezzel sikerült teljesen meglepnem. Elfeledkezett magáról és kitört belőle a mondandója.
-Tehát érdekelnek a férfiak!
-Nem.
-Na ne nevetess! Akkor ugyan minek kellene még kép róla?
-Csak a szolga fiúk érdekelnek.
-Akkor keress róluk képet. 
A vetélytársam ekkor elgondolkozott, ahogy ezt kimondta.
-Hacsak... Téged nem kifejezetten ő érdekel.
-Nem kifejezetten ő - hazudtam. Nem vagyok hazugságpárti, de semmiképp nem akartam még magamat kiadni. 
-Hmm. Senki más nem reagált volna így.
-Hogyan?
-Szó nélkül elraktad a képet.
-Úgy sem reagált volna senki, ahogy te.
-Miért, én hogyan reagáltam?
-Azt akartad, hogy találjam meg. Szándékosan küldtél fel akkor az irodába. Kíváncsi voltál a reakciómra.
 
Ekkor elnevette magát. Dölyfösen, felszabadultan. Rettentően felidegesített, de nem mutattam.
-Egy harc? - kérdeztem.
Bólintott. Majdnem fél órán keresztül verekedtünk, betartva a szabályokat, sportszerűen. A végére nagyon kifáradt. Tetszett, ahogy szenved. Nem kifejezetten a fizikai szenvedésre gondolok. Végül intett, hogy elég. 
Ezután a nap után nyílt lapokkal játszottunk. Vagyis én még nem fedtem fel mindent előtte. Ő viszont igen. Kérdezgetni kezdtem, és meglepően hamar közlékennyé vált. Mesélni kezdett a megkötözött játékszeréről. Munka után órákig ültünk még a kocsiban és hallgattam, amiket mond. Bevallottam, hogy engem is izgat az ilyesmi, persze csak nővel és csak romantikus módon, lódítottam. Felfedezte, hogy rokonlelkek vagyunk, éreztem, ahogy egyre jobban megnyílik felém. Én ezt kihasználtam, hogy többet tudjak meg a viszonyáról Kobolddal. Volt egy nap, amikor legszivesebben megöltem volna. Gyűlöltem, amiért ennyire mázlista volt, hogy kipróbálhatta azt, amit én soha. Ahogy ő egyre jobban kitárulkozott, én úgy lettem zárkózottabb. Eltűnt belőlem a kezdeti rokonszenv. A riválisomat láttam benne, akit gondolkodás nélkül halálra kínoznék. Nem, nem szexuális vágyak közepette. 
 
Továbbra sem vonzottak a férfiak, kivéve egyet. Koboldot. Főleg miután megtört a jég, és láthattam róla több képet az igazgató jóvoltából. Az arca gyönyörű volt, ahogy szenvedett. Az önkielégítéshez használt képzelet új dimenzióba lépett. Először szerepelt benne egy 100%-ig fiú, akinek immár nem takartam ki az arcát, nem képzeltem nőnek. Többé már nem zavart a neme, nem zavart, hogy nincs melle. Túlságosan is beleéltem magamat, és mire erre ráeszméltem már késő volt. A rögeszmémmé vált, és éreztem, hogy ennyi már nem elég belőle, mint amit a fantáziámban kapok.
 
__________________
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.